Több mint 12 évvel ezelőtt a fidesz-mszp banda uralta az országot. Rá négy évre, kemény nyolc évig az mszp-fidesz banda. Most pedig legalább négy évig megint fidesz-mszp. Úgy néz ki nemigazán fog itt semmi sem változni. Örülnék ha az emberek nem mindig ugyanazt a rosszat akarnák maguknak. Mintha csak kötelező lenne a kútba ugrani.

Rohadék bankok minden féle apró-cseprő dolgukra rendszeresen le-le nyúlnak az ügyfelek pénzéből. Gondolom vannak olyan országok ahol ezt így nem tehetik meg. Gyakorlatilag direktbe lopják a pénzt a magyar ügyfeleiktől. Ennyi erővel a bankban lévő szőnyegek tisztításáért vagy az ajtók-ablakok javításáért is levonhatnának pár 100 forintot minden hónapban az emberektől. Mert annak is annyi értelme lenne, sőt inkább több, mint a gép által menedzselt havi zárlati díjnak, a könyvelési tételdíj és egyéb kiírásoknak.
Nagyon tetszik az az irányvonal, hogy fotóhoz kötik a regisztrációt a salatamagazin.com-on. Mármint olyan fotóhoz ahol kivehető az illető. Remélem több helyen is elterjed. Ha ezzel sikerül megakadályozni néhány romboló hatású ember jelenlétét, máris megérte.
Feltelepítettem az Ajax Edit Comments plugint. Ennek segítségével a kommentezők módosíthatják a kommentjüket, ha valamit akaratlanul félre gépeltek vagy nem megfelelően fogalmaztak. És nem kell újabb kommentet írniuk ha eszünkbe jut még újabb és újabb gondolat.
Úgy gondolom ez kell, mert nem tudunk egy rövid idő intervallumon belül minden olyan eshetőségre gondolni, amit leszerettünk volna írni. Ha a gondolatainkba mélyedünk miközben írunk, könnyen kihagyunk szavakat gépelésnél vagy félre gépelünk. Plusz ez hatványozottan érvényesül, ha inkább a jobb agyféltekünket használjuk.
10080 perc áll rendelkezésre a módosításhoz, vagyis 1 hét.
A látható edit gombot pedig magyarosítom, az emiatt elcsúszott „Válasz” linknek pedig próbálok olyan pozíciós értéket adni, hogy ismét normálisan nézzen ki.



